Arra gondoltam, azért leírom ami ma történt, bár nem valami nagy dolog. Érdekelni sem érdekel szerintem a családunkon kívül senkit. Amúgy csak kiírom magamból tehetetlenségemben, terápiás jelleggel. Kimentem ma az Óbudai temetőbe, mert mi ott szoktunk nyugodni. Együtt a család, ki még kint, ki már bent, egyelőre én még előbbi. Illett már kimenni, mert hol van már halottak napja, de akkor ide pont nem sikerült. Nem is szeretek abban a tumultusban, meg a közösségi térré avanzsáló temetőkben mászkálni... szándékosan nem írtam vurstlit.

Közeledtem a helyszínhez, és furcsának tűnt valami a síron (innen), mert mintha valamivel kevesebb lenne. Bár, néha a kevesebb több. De nem akkor, ha ellopják a családi sírról a márvány névtáblát. Nézegettem, tábla sehol, csak az alá kent hitvány malter. Jól látsz barátom, konstatáltam, ehhez még szemüveg sem kell. Szépen fogyogat a családi síremlék, ami már lassan csak - emlék... Mert gyerekkoromból emlékszem, hogy ellopták a kedvenc kis üvegfalú bronz lámpácskám tetejéröl a keresztet... mit ellopták, letörték amúgy parasztosan. Sajnáltam, sajnálgattam, mígnem egy szép napon nem volt már mit sajnálgatni, mert ellopták az egészet a picsába. Nem volt vele több gond-baj-vesződség. Csak egy csavar csonkja emlékeztetett arra hogy valaha itt állt, de van az az erő - sőt mi több feszítés - amit nem bírt ki. Az ember abban a hitben, hogy a hírek szerint az újrahasznositók csak a fémet lopják, meg is nyugodott - gond letudva. Sehol semmi fém. Ám egy szép napon eltűntek a kővázák is. Na, ezeket sem kell már itt potyára takargatni télire, hogy szét ne fagyjanak. Időközben sajnos a dédszülők után a nagyszülők is lassan ideköltöztek. És mivel a nevük már nem fért a régi táblára, kaptak egy kis márványtáblát a fedőlapra, a többiek alá. Nos, úgy tűnt ezt sikerült a sírrabló mocsoknak levésni. Jó-jó, csak oda volt cementezve, az aranykezű sírköves mesternek ennyire telt, de azért negyven évet így is kibírt. Mígnem jött egy másik mester, akinek nyilván vésője is volt, és takk - egy mozdulat - volt tábla, nincs tábla. Ugyan ki másnak kellene egy ekkora darab márvány, ami ráadásul tele is van vésve? Ezzel kérem munka van, le kell csiszolni, de nem ám smirglivel, újra vésni, miegymás. Utána meg eladni százezerért. Bár, gondolom az igénytelenebbje csak megfordítja, és vés a hátuljára. Ki nézni azt már, ha ő is odacementezi valahová? Hogy itt nyugszik Fekete Lajos tanár és neje? Igen te gané, hogy pusztulj el, mert neked csak annyit jelent ez a darab márvány amit elloptál, hogy kapsz érte egy pár tízest, nekem meg a nagyszüleim voltak rajta, tudod?

Jó, hát így nézett ki a tábla hűlt helye, kár ezt ragozni. Kicsit bóklásztam a környéken, hátha valaki csak szórakozott és elhajította valahová. Mivel láttam feldöntött és beszakadt síremlékeket, szétnyitott sírt csontocskákkal (igen, a híres Óbudai temetőről beszélünk), lehet hogy valaki így tombolta ki magát? De táblácska sehol. Gondoltam, kifelé menet azért beköszönök a temető irodára, hátha érdekli őket mindez. Oda, ahol mindig olyan lelkesen tartják pénzsóvár markukat a százezrekért. Mert a hullatárolás hatalmas biznisz, főleg ha semmit nem kell érte csinálni. Legutóbb közel félmilliós összeget emlegettek egy dupla sír hosszabbításáért, szemrebbenés nélkül. És aki nem óhajtja hogy a rokonság a szemétdombon landoljon, az bizony fizet mint a katonatiszt... 

Természetesen tisztában voltam az esélyeimmel, de azért alázatosan bekopogtam a hivatalba, és megmutattam a telefonnal készített képeket. Ó uram, jött egyből a válasz, ilyesmivel mi nem foglalkozunk. Forduljon talán fel... ó pardon... forduljon talán a rendőrséghez. Bár előbbi esetben több figyelmet szentelnénk önnek. Mert halva tán képviselne némi értéket, főleg míg a rokonok elásatják. De lássa be hogy beront ide élve, fizetni sem akar semmiért, mi nem vagyunk erre berendezkedve. Így számunkra teljesen érdektelen a nyomora. Meglopták? A mi sírkertünkben? Amit elvileg mi őrzünk, kerítéssel védünk, és pénzt szedünk mindenért? Talán jöjjön vissza ha már megboldogult. Mert mi ETTŐL nem leszünk boldogabbak, attól igen!

Ez utóbbi csak az én továbbköltésem, de látva utálkozó arckifejezését, nagyjából ez volt ráírva. Mondom neki, asszonyom, látom magukat totál hidegen hagyja hogy lopkodják a sírokról ami csak mozdítható, csak tudnám akkor mi miért fizetünk? Hát a helyért, kérem - szólt büszkén. És - folytatta - a biztonsági őr kollégák járőröznek is a területen. Mondom, komoly eredménnyel, ez látszik! Miért kérem - háborodott fel - nem állíthatunk minden sír mellé egy őrt...!?

Hű mondom jobb ha megyek, mert az empátia itt pillanatokon belül kibassza a biztosítékot. Ezek meg engem. Azért felmerült bennem, hogy ebben az országban, ahol kétméterenként látni biztonsági kamerákat, mit kamerákat, kamera-csoportokat, mindenhol és mindenre felszerelve, amiket ki tudja kik, hol és minek figyelnek, ahol mindenkit ki és lehallgatnak, megfigyelnek ha akarja ha nem - ott egy milliárdokat kaszáló temetkezési vállalatnak nem telik egy nyomorult térfigyelő rendszerre? Mondván hogy a bentlakásosok nyugton vannak, nincs itt semmi látnivaló? Mint látjuk, azért lenne... ha érdekelne ez bárkit. Ha érdekelne ebben az országban még BÁRMI is bárkit. A rendőrséghez meg nyilván nem fordultam, hogy én erőlködjek - feleslegesen - egy borítékolhatóan "tettes ismeretlen" végű műbalhé miatt. Hát csak ennyit akartam mondani...