2016. február közepén szenvedtem balesetet, melynek során nyújtott karral elestem, és a bal vállam megsérült. A körzeti orvosom szabadságon volt, de telefonon annyi útmutatást adott, hogy nem hozzá, hanem a szentendrei sebészeti traumatológiára kell mennem. Ezekkel a balesetekkel amúgy is oda küldik a betegeket. Itt egy idősebb orvos, név nélkül dr. Kún László vizsgált meg, elküldött röntgenre, mert a karomat egyáltalán nem tudtam felemelni. Ő valószínű még nem értesült, hogy a szervezetben újabban vannak izmok, inak, porcok, amiket egy röntgen sajnos nem mutat. A felvétel alapján csontsérülést nem látott, ezért boldogan hazaküldött, hogy „borogassa, és kenegesse valamivel”. Mikor kérdeztem, mi az a valami, annyit mondott a patikában tudni fogják. Amikor megemlítettem, hogy ezektől a valamiktől nekem fájni szokott a gyomrom, azt mondta: akkor kérjen valami gyomorvédőt is. Egy hét múlva meg kontroll. A gondos orvosi utasításokat betartva töltöttem a következő hetet.
A következő héten viszont már más orvoshoz kerültem, dr. Kovács Csabához. Dr. Kúnnak nem volt érkezése betegekkel foglalkozni. A rendkívül nyegle Dr. Kovács valószínű helyettesített csak, nem is foglalkozott a panaszaimmal, nevezetesen a tartósan fennálló erős fájdalommal és hogy továbbra sem mozog a karom. Kioktató hangnemben a tartásomat kritizálta, na meg hogy fogyni kellene – mert nyilván nem mozgok eleget - mindezek után haza akart küldeni. Kifejezett kérésemre végül átirányított az Orthopédiára, bár kijelentette, hogy egyáltalán nem tartja indokoltnak. Itt a már rendkívül erős fájdalmat Diprophos + Lidocain injekciókkal kezelték. Az injekció sorozat hatására a fájdalmak egy időre megszűntek. Sajnos a szteroid elvonás következtében utána viszont még erősebben jelentkeztek, mint eredetileg. Mivel senki sem foglalkozott a panaszaimmal, hónapokig különféle tablettás fájdalomcsillapítókat szedtem, mint Donalgin és társai.
Zárójeles megjegyzés. Dr. Kovács a többi osztály orvosaival és nővéreivel is úgy beszélt telefonon, hogy a nővér a fülem hallatára megkérdezte az orvosát: ki ez a nagyképű hülye pöcs a traumán? Helyettesít?
Mivel állapotom nem javult, kérésemre az orthopédián adtak két beutalót, egyiket a János kórházba, Dr. Kiss Jenőhöz, a másikat pedig a Sportkórházba. Utóbbira azt mondtk, sajnos ide hivatalosan nem utalhatnak be, vagy fogadnak - vagy sem. Tehát először a János kórházat kerestem meg, de fenti szakorvos hosszabb ideig távol volt, és időpont is csak több hónap múlva volt hozzá. Viszont a névre szóló beutalómmal más nem akart fogadni. Végül sikerült mégis egy orvos elé kerülni. dr. Boross György adjunktushoz, aki megvizsgált ugyan, de kiderült róla, hogy ő nem váll, hanem kézsebész. Annyit viszont megtett, hogy átirányított egy váll-specialista kollégájához, és addig is adott egy MR beutalót. Ezt sikerült – nyilván magánúton - viszonylag gyorsan megcsináltatni, hogy már a vállsebészhez az MR lelettel mehessek. A lelet különféle szakadásokat és más elváltozásokat mutatott. (a lig. Subscapularis durván degenerált). A vállsebész egyértelműen a műtéti beavatkozást javasolt, de közölte, hogy a vállam összerakásához szükséges szettet a János Kórház nem tudja megrendelni, mert nem támogatja az OEP. Kérdésemre, hogy nem vehetném-e meg én, nemleges választ adott, mert „ez nem így működik”. Azt javasolta, hogy keressem fel a Sportkórházat, mert talán ott támogatott ez az endoszkópos műtéti eljárás. Ennek előnye lett volna a viszonylag rövid lábadozás, a nagy feltáró műtéthez képest.
Felkerestem a Sportkórházat, és felhasználtam a Szentendrén kapott „bianco” beutalómat. Három héttel későbbre kaptam is egy időpontot. Dr. Pavlik Attila vállspecialista főorvoshoz, aki lelkiismeretesen áttanulmányozva a leletet, szintén azonnali műtét mellett döntött, a hagyományos módszert választva. Ehhez nem kell a fent említett szett. Viszont neki másnap 3 hétre el kellett utazni az Olimpiára, ezért a műtétet ez utánra tudta csak kiírni. Így további három hétig várnom kellett. Az műtét oka: nagy kiterjedésű rotátor köpeny szakadás. A műtét 2016. szeptember 1-én történt, amelynek során a zárójelentés szerint „narcosisban subacromiális decompressziót, és subtotális rotátor köpeny transossealis rekonstrukciót” végeztek. Dr. Pavlik Attila elmondta, hogy a sérülést a baleset után azonnal műteni kellett volna, mert már nem lehetett a szakadások jó részét összevarrni, ennyi idő elteltével.
A műtétet egy hónap rögzítő sín viselés, majd kb. fél éves gyógytorna és fizikoterápiás kezelés-sorozat követte. Ez kb. 2017. április elején ért véget, mert megállapították, hogy további javulás nem várható. Az év hátralévő részében a rendszeres mozgás hatására a vállam állapota valamit javult, mozgástartománya nem korlátozott, de kb. fele olyan erőkifejtésre képes, mint az épp jobb karom. Nyújtott karral emelni gyakorlatilag nem tudok vele. Ennek oka, a műtétet végző orvos szerint is a fél éves késlekedés volt. Véleményem szerint ez pedig egyértelműen a Szentendrén elnagyolt és felületes vizsgálatnak köszönhető, amely késlekedés miatt már a műtéttel sem visszafordítható károsodást szenvedtek a szétszakadt izmok. Belátható, hogy egy rotátor köpeny szakadásnak aligha ért valamit a „borogassa és kenje be valamivel” javaslat. A sérüléssel sem normális MR vagy CT vizsgálatra, vagy ilyesmihez értő szakrendelésre nem utaltak be. Speciális köszönet Dr. Kún Lászlónak, aki miatt ezáltal tartós egészségkárosodást és életminőség romlást szenvedtem. Ennek sajnos a következőkben szerepe lesz, mert a késedelmesen helyreállított vállízület csak töredékét képes elviselni a normál terhelésnek. Ezzel 2018 őszén szembesültem.
Igen, akkor csúsztam el a nedves füvön, és elestem. Francnak kell a lakókocsit egyedül tologatnom? Nedves füvön? Más kérdés, hogy ki a jó fenével tologassam? A bal vállam a műtét előtt sem volt túl jó, azóta főleg. Nem igazán stabil, gyengébb is jóval. Nyilván most is arra esetem… Kisebb (nagyobb) ijedtség, a karom lóg mint a galamb törött szárnya, ilyenkor mi van? Ráadásul vasárnap délben. Hívni kellene segítséget, mert így nem merek vezetni. Eszembe jut a 112 – adatokat felveszi, kapcsolja a mentőket. Ők is felveszik az adatokat, mondják várjak, jön a kocsi. A vállam elég furán áll, és minden kis mozdulatra fáj. A másik kezemmel tartom, ülök a földön, és próbálom nem mozgatni. Várok, és fél óra múlva már tényleg jön is a kocsi. Addig is elfoglalom magam, izzadok, nyöszörgök, jobban megy az idő…
Csengetnek, kimegyek, másik kezemmel tartom a karomat. Méregetnek. Mi a probléma? Maga szerint mi a probléma, maga barom? Nyilván szénanátha. Esetleg kiesett egy tömésem. ELESTEM, nem mozog a bal karom. És miért hívott mentőt? Nem fogod elhinni, pontosan ezért. A mentős fogdossa a vállam, mondja hogy le tudom-e ereszteni? Hova? Amúgy nem nagyon. Azért próbáljam. Nincs törés, nincs ficam. Miért hívtam mentőt - kérdezi újra. Mondom, én a 112-t hívtam, ők meg magukat küldték. Komoly fájdalmaim vannak. Nem tudtam, ilyenkor hogy juthatok más módon segítséghez. Azt mondja: taxival, vagy busszal. Mindezt empatikusan. És hova taxizzam, így vasárnap délben? Ezen láthatólag elgondolkozik, majd rádiózni kezd. Mondom, nem gond, kifizetem, csak vigyenek már valahová. A mentősofőr addig arról anekdotázik, ő hogy vezetett felkötött karral, amikor kificamodott a válla. Közben a másik választ kap a rádión: irány a baleseti. Köszönöm. Titkon én is erre gondoltam. Még szerencse, hogy nem vagyok mentős. Így ilyen kézenfekvő dolgokhoz elég az agyam. Meg ahhoz is, hogy ez minimum ficam, te két borjú, esetleg törés, ha nincs szerencsém. De ezt nem merem mondani, mert itt hagynak az árokparton.
Finoman bekötöznek hátul egy székbe, ahogy szerintem méreg injekció előtt szokás. Elindulunk. A mentős előre ül. Tartom a karom, de minden döccenőnél a csillagokat látom, főleg így kényelmesen, a fájó karom átszíjazva. Volt néhány döccenő a Fiumei útig, elárulom. Otthon még bekaptam három Donalgint (a műtét előtt javasolták, hogy vegyek a patikában, mert arra utána nagy szükségem lesz. Abban meg ne is reménykedjek, hogy a kórházban adnak. Mit képzelek? Na, ez abból maradt.) Nem igazán használ. Dől rólam a víz, találok egy oldalrekeszben papírkéztörlőket, azzal törölközöm. Végre megérkezünk. Tényleg még nappal van, a csillagokat csak úgy láttam. A mentős hátra jön, nézi a vizes papírtörülközőket. Hát ez? Bocs, vettem párat, mert izzadok mint a ló. Ja, nem kapcsoltam be a klímát? Nem b…meg. Indulunk befelé, kérdezem, mivel tartozom? Amennyit tetszik gondolni. És hogy intézzük? Menjünk vissza a mentőbe. Visszamegyünk, intézem, adok amennyit gondoltam. Köszöni, szívélyesebb. Bekísér, intézi a felvételemet. Megkedvelt. Valahogy beprotezsál, azonnal behívnak. Irány a röntgen. Az orvos tanulmányozza, hát ez szépen kificamodott. Bal váll lecsapott, a vápa üres. ÜRES? De ugye látja valahol a közelben, aminek benne kellene lenni, drága doktor úr? Azt mondja, irány a gipszelő. Jaj ne, csak a gipszelő ne, mi lesz így velem? Lassan rájövök, ez most semmit sem jelent, a gipszelő az inkvizíciós kamra egyben, ahol a ficamokat helyükre rángatják. Talán innen nem hallatszik az ordítás?
Leültetnek, szék támlája a bal hónom alatt, kéz leereszt. Kín. Lazítsak. Próbálom én doktor uram, nem olyan egyszerű. Ne tartsak ellen, csak lazítsak. Próbálom. Doki teljes testsúlyával húzza lefelé a kificamodott karom. A kar nem ereszt. Láthatólag simán megtartom még így is. Küzdünk. Ő, hogy ki tudja mozdítani, én hogy ne tartsak ellen. Nagyon nehéz, a szemem kijön, mint az éti csigának. Hát, ez kemény. Nekem mondja? Szerinte nagyon jól lazítok, teljesen együttműködök, mégsem tudja helyretenni. Pihenjünk? Hát, nem bánnám. Önnek is jót fog tenni. Kérdezem, nem tudna esetleg valami fájdalomcsillapítót adni? Hát, az most nem tenne jót. Nekem meg szerintem igen. Tudja, ki van ficamodva a vállam. Emiatt jöttünk itt össze erre a kis vállrángatós szeánszra. De ez nekem egyáltalán nem jó...! Nem értem, miért olyan ördögtől való az egészségügyben a fájdalomcsillapítás? A mentőben eleve nincs ilyesmi, a kórházban lehet hogy van, de nem adnak, mert az nem lenne jó. Hogy van ez? Drága? Pihenünk. Közben a műtét zárójelentését böngészi, amit azért magammal hoztam. Hátha egy szakadt majd összevarrt rotátor köpenyt nem kellene nagyon rángatni. Elismeri, azt valóban nem. Jeleztem, ha a kezében maradna a karom, azért a későbbiekben igényt tartanék rá, feltétlen varrják vissza. Persze, csak ha ráérnek
Mellettünk a gipszelő fiú egy Achilles-szakadásos páciens lábát gipszeli. Doki hasra fektet egy vizsgálóágyon, hogy lógassam le a kezem. Nagyon fáj? Bizony! Neki menni kell a betegekhez, negyed órát lógassam. Ha nincs eredmény, fel kell vennie az osztályra, ahol narkózisban helyre teszik, az megy mint a karikacsapás. Lógatom, eltelik az idő, semmi. Gipszelő fiú befejezte a lábat, odajön, lehajol. Na, lássuk… kezdi húzni, finoman, majd erősebben. Kicsit közben forgatja, oldalra. Egyszer csak egy roppanás, egy kattanás. Csend. Na mondom, nyilván kiszakadt a karom… de mégsem. Óvatosan mozgatom. Hát én ezt MOZGATOM! Helyre tette a srác. Biztos nem az elsőt, és nem az utolsót. “Szerintem a helyére ment” - mondja - többet nem szól, elfordul, és teszi tovább a dolgát. Próbálom, fájogat, de mozog minden irányban. Akkor látom, most nem gipszel, hanem nekem készít kötést, amivel rögzíti a karom. Kibéleli gézzel, hogy ne vágja a nyakam. Hálás vagyok. Neki szívből adok, kérés és célozgatás nélkül, amennyit gondolok. Kontroll röntgen, viszem a dokihoz. Kérdezi, ez milyen szépen a helyén van, mi történt? Mondom, a fiatalember a gipszelőben segített a helyére tenni. Ó, valóban? Láthatólag nem bánja, utamra enged. Hát így történt.
Amikor az ember csak olvas ilyesmiket, nem hiszi el. Ezt a saját bőrünkön kell megtapasztalni. Volt hatalmas csalódás a mentős-mentalitásban, akik végül bevittek - de mint egy zsák krumplit, mert én visszaélő vagyok, hiszen nem erre való a mentő. Kificamodott vállal mentőben urizálni? Ki hallott már ilyet. Viszont találkoztam kedves, megértő röntgenesekkel és nővérrel. A doki is mindent megtett, amit tudott. És végül egy gipszelő, aki emberségből lazán megoldotta az egészet. Annyit mondott: tudja, nem jó, ha altatják az embert. Részéről a témát ezzel lezárta.
Már itthon vagyok, minden rendben.
Minden? Rendben?!
Fentieket elküldtem (némileg finomított változatban) az orvosi rendelőben kifüggesztett betegjogi képviselőnek, Dr. Juhász Andreának, aki közölte, hogy ha a sérelmezett eljárás óta több mint hat hónap telt el, az eljárás jogvesztő, vagyis mehetek én reklamálni a jó édes anyámhoz, de nem a Magyar Nemzeti Egészségügyhöz... Mert kívül tágasabb, hülye beteg, miért nem vigyázott magára? Bocsánat, PÁCIENS - ami mint tudjuk "türelmes"-et jelent. Na de ennyire? Jogvesztő. Sajnos az említett fél év alatt odáig sem tudtam eljutni, hogy a vállamat megműtsék, nemhogy reklamálni amiatt, mert szar lett az egész. Nem értem rá. Az ügyem fél év múlva elévült. Az, hogy a hátralévő 20-30 évét egy ilyen műhiba miatt nyomorékul vergődi végig, ki nem szarja le? Egy éven túl pedig a panaszt érdemi vizsgálat nélkül el lehet utasítani. Hát, ilyen országban élünk...
:O
